Bár Zsanett
előtt közönyösséget mutatott Levente iránt, valójában nem így érzett. Nehezen,
de be kellett vallania magának, hogy Zsanettnek igaza volt: Levente tényleg
nagyon jól nézett ki. Gyönyörű szemekkel áldotta meg az ég, akár csak az
öccsét. Hangjának csengése mélységes, mégis simogató az emberi fülnek. Testalkata
lélegzetelállítóan hatott a női szemeknek. Hibátlan bőrén szabályosan
rajzolódtak ki izmainak vonalai, melyek látványa érintésért kiáltott. Azelőtt
sosem láthatta így, hiszen mindig csak a kórházban találkozott vele. Ott mindig
viselt pizsamát, ami takarta tökéletes alkatát. Szokatlan érzés volt a strandon
látnia, és beszélnie vele. Emlékezetében Levente mindig is a kórházban fekvő
sápadt testvér volt, de ennek már vége. Szíve legmélyén örült ennek, hiszen a
fiú már megérdemelte, hogy végre normális életet éljen.
Két nap telt el, a Palatinus
strand óta. Zsanett többször is próbálta felhívni barátnőjét, de Anna még
mindig nem tudta megbocsájtani neki azért, amit mondott.
Minden egyes
hívásnál mikor Zsanett kereste, a lány azt hitte végre Levente telefonál neki.
Szomorúan konstatálta, hogy nem így van.
Majdnem eltelt
egy hét, mire Levente telefonált. Anna éppen a munkából ért haza, amikor
mobilja megrezzent. Szíve nagy dobbanással reagált, amikor észrevette ki hívja.
Füléhez emelte készülékét, és még köszönni sem tudott, mert a fiú előbb szólalt
meg.
– Libegőn ültél
már, Anna?
– Nem – a lány
mosolya a füléig húzódott. Boldogság öntötte el, hogy végre beszélhet vele. Nem
akarta a fiúnak bevallani, de magának kénytelen volt: hiányzott neki.
– Most hétvégén
dolgozol?
– Nem. Miért?
– Találkozzunk
szombaton. Elviszlek libegőre, persze csak akkor, ha nem félsz a magasban.
– Szívesen elmegyek
veled!
– Már alig várom
– szólt félszegen Levi.
Anna behunyta szemét, és halkan szólt:
– Én is.
Aznap Anna úgy döntött
visszahívja Zsanettet, és elfogadja bocsánatkérését. Rossz érzés volt neki is,
hogy fasírtban voltak, de megérdemelt egy kis leckéztetést.
A Gaja pataknál
találkozott vele, mert itt jobban szeretett beszélgetni. Távol állt a város
zajától, de legfőképpen azért, mert itt érezte legközelebb magához Zsoltot.
A patak mentén
sétáltak a híd felé. Anna elmesélte útközben, hogy találkozni fog Leventével.
Zsanett örömében
összecsapta kezét, és izgatottan fordult barátnőjéhez.
– Akkor ezek
szerint sikerült továbblépned?
– Félreértetted.
Barátok vagyunk csak, és ez nem fog változni.
Zsanett
szomorúan tekintett Annára, majd komoly hangon szólt:
– Lassan egy
éve, észre sem veszed a férfiakat. Nincs azzal semmi baj, ha tovább lépsz, és
újra kezded…
– De nem Leventével
fogom újra kezdeni! – szólt indulatosan Anna. Bosszantotta barátnője folytonos
próbálkozása. Miért nem képes elfogadni azt, hogy ő nem kér belőle?
– Nagyon rosszul
csinálod ezt a kerítőnő szerepet. Szerintem nyugodtan leállhatsz vele.
– Rendben.
Befejeztem. Nem ér annyit, hogy emiatt összeveszünk.
– Inkább arról
mesélj nekem, te mikor pasizol már be! Ideje lenne, mert akkor legalább a
sajátoddal lennél elfoglalva és nem az én magánéletemmel.
Zsanett
felnevetett, majd fellépett a hídra, és korlátjába kapaszkodva elindult a
közepe fele.
– Az igazat
megvallva, randizgatok egy ideje.
Anna elkerekedett
szemekkel nézett rá.
– És ezt még
csak most mondod?
– Igen, mert
addig nem akartam mesélni, amíg nem találtam egy normálisat… Iszonyat milyenek
vannak. – csóválta a fejét.
Anna karba font
kézzel lépett mellé.
– Na, mesélj
csak nekem!
Zsanett a szemét
forgatta, majd megállt a híd közepén, és lenézett az alattuk csordogáló patakra
– Az első randi
borzasztó volt. Először is úgy indult, hogy késett tíz percet. Aztán… förtelem…
A százhatvan centimmel, hogy érhetett csak a vállamig?
Anna hangosan
felnevetett barátnője elképedt arca láttán. Zsanett nem tudott ilyen jóízűen
mulatni ezen, de Anna öröme megmosolyogtatta.
– Utálom, ha a
pasik alacsonyabbak nálam. Semmi védelmet nem érzek ilyenkor. Mintha egy
kisfiúval randiznék.
– Legalább
elküldted?
– Megittam vele
egy üdítőt, de aztán egy indokkal leléptem a randiról. SMS-ben megírtam neki,
hogy hagyjuk inkább.
– De gonosz
vagy! – mulatott Anna.
Zsanett
játékosan oldalba bökte barátnőjét.
Szombatot megelőző este,
Anna képtelen volt az alvásra. Egész éjjel forgolódott és azon gondolkozott
vajon, hogyan fogja magát érezni Leventével. Előre félt attól, hogy esetleg
olyasmi történik, amit később megbánhat. Már az is gyötörte, hogy egyáltalán
megfogalmazódott benne ilyesfajta gondolat. Mindeközben pedig nagyon szeretné
újra látni. Ha a közelében van, ugyanaz az érzés keríti hatalmába, ami a
Gajánál, Zsolt jelenlétét érzi. Nem tudja honnan jönnek ezek az érzések, de
léteznek. Képtelen volt kikapcsolni az agyát. Órákig csak forgolódott ágyában,
végül hajnali kettő körül az öntudatlanság észrevétlenül beszippantotta. A
másnap olyan gyorsan érkezett meg, hogy két percnek érezte, az éjszakai gondolkodást
és az ébredés közötti időt. Szemét kinyitva, rögtön Levi arca jelent meg
előtte, ahogy mellette ül a libegőn, és nézi őt. Anna megdörzsölte álmos
szemét, majd kikelt ágyából. Elég az
agyalásból öltözz, és indulj!
Cody a tacskó,
farkcsóválással köszöntötte, miközben Anna a lábára húzta térdig érő farmerét.
Lehajolt, az ölébe emelte a kis tacskót, és a feje búbjára csókot nyomott
– De szeretlek,
te kis rosszcsont!
Cody megnyalta a
nyakát, majd ahogy visszakerült a földre ugatva szaladt ki a szobából. Ilyet
mindig csak akkor tett, ha valaki hazaérkezett. Anna a fürdőszobába lépett,
hogy a tükör előtt kisminkelhesse magát. Vivien érkezett haza, aki vinnyogva
dögönyözte a kiskutyát.
– Jó reggelt
Anna! Te meg mit csinálsz? – döbbenten lépett nővére mellé, és nézett rá a
tükörből.
– Minek látszik?
– Ilyet azóta
nem csináltál amióta…
– Igen tudom.
Nem foglalkoztam semmivel, még magammal sem, de ennek mostantól vége.
– Örülök –
mondta Vivi, majd kilépett a fürdőből, de még az ajtóban megtorpant és
vigyorogva fordult vissza nővéréhez. – Ki a szerencsétlen?
Anna felsóhajtott, majd
húgára csukta az ajtót. Elképesztő, hogy képes újra elsütni ezt a poént.
Emlékszik, hogy egy évvel ezelőtt, mikor még Zsolttal randevúzott, akkor is
ugyanezt a marhaságot kérdezte. Miközben szempilláját festette feketére, enyhe
félelem hullámzott végig a testében. Mi van, ha a múlt ismétli önmagát, és
minden ugyanúgy fog történni, mint egy évvel ezelőtt? Hisz húga kérdése rá a
bizonyíték… Mi van, ha ez egy jel, hogy Leventével semmi esetre sem jöhet
össze, mert akkor el fogja veszíteni egy autóbalesetben. Erre a gondolatra
gyomra görcsbe rándult, szempillaspirálját összezárta, és a helyére tette.
Nincs is szüksége sminkre. Leventével csak barátok. Rokonok, és ennél több
sosem lesz, mert nem hagyja.
*
Annára dejavu érzés tört,
amikor kifizette vonatjegyét, és megindult az első vágányhoz. Ott várt rá a
piros vonat, ami mindig Zsolthoz vitte őt, vagy hozta el hozzá. Hamarosan újra
találkozik a szerelme bátyjával, aki annyira hasonlít rá. Mintha csak ő lenne
idősebb kivitelben. Megpróbálta elhessegetni ezeket az értelmetlen gondolatokat,
hiszen tudta, hogy a fiúnak semmi esélye nála.
A vonat Budapest
felé haladt, amikor Anna mobiljára SMS érkezett. Zsanett sok szerencsét kívánt,
és szurkolt, hogy minden úgy alakuljon, ahogy annak lennie kell. Anna fejét
csóválta az üzenet láttán, majd visszapötyögte neki, hogy arra várhat.
Elküldte, majd felsóhajtott és hátra dőlt a székében.
Most nem
Budafokon szállt le, hanem a Déli pályaudvaron. Leventével egyeztettek a vonat
érkezésének időpontjáról, így elméletben Levi már ott várt rá. Sokan
mozgolódtak a pályaudvaron. Anna a leszálló utasokat követte, de lassan haladt
előre, hogy lemaradhasson és észrevehessék egymást Levivel. De ahogy haladt
előrébb, és forgolódott körbe, be kellett látnia, hogy a fiú nincsen a
pályaudvaron. Csalódottan állt meg egy oszlop mellett és vette elő zsebéből
mobilját, hogy felhívja. Remélem nem
felejtett el engem.
– Itt vagyok –
szólt Levi, Anna balfüléhez hajolva. A lány megugrott, a fiú pedig hátrább
lépett.
– Bocsáss meg,
nem akartalak megijeszteni. Láttam, hogy kerestél, és mindenkire ránéztél, csak
pont rám nem.
– Ez hihetetlen.
Pedig figyelmesen körbe néztem, de sehol sem voltál. Ezt hogy csináltad? –
hüledezett Anna.
– Pedig itt
voltam – tárta szét karját a fiú. – Örülök, hogy újra látlak. Nagyon csinos
vagy ebben a ruhában.
Anna nem tudta
nem észrevenni amikor, a fiú végigfutatta tekintetét a testén. Anna zavarában a
betonon elszórt üvegszilánkokra nézett, és halkan megköszönte.
– Hogy utaztál? –
kérdezte Levi, miközben elindult a lánnyal ki a pályaudvarról.
– Viszonylag
hamar ideértem. Nekünk sokszor kell majd átszállnunk? – nézett fel érdeklődve a
fiúra.
– Nem. Innen
indul egy busz, ami elvisz Zugligetbe.
– Értem. Honnan
jött az ötlet, hogy libegőre üljünk?
– Nem tudom.
Csak egy ötlet volt. Meg hát, nem tudtam, hogy voltál-e már. Miért, nem tetszik
az…
Anna gyorsan
közbevágott.
– De igen.
Bevallom kicsit izgatott is vagyok.
– Nem kell. Nem
annyira vészes. Hoztam fényképezőgépet is, hogy csináljunk a kilátásról párat.
– Farmerzsebéből előhúzott egy szürke vékonyka digitális fényképezőgépet, hogy
megmutassa neki.
*
Levente kifizette a
jegyeket, és Anna finoman a kezébe csúsztatta az ő jegyének az árát. Az
üvegajtón túl egy morcos tekintetű idősebb nő kikapta kezükből a jegyet, majd
szigorú mozdulattal rámutatott a betonra.
– A sárga pontra
álljanak!
A libegő széke
folytonos mozgásban volt, így mikor ráléptek a sárga pontra, hátuk mögül érkező
székre fel kellett ugraniuk. Anna nem árulta el, de kissé megijedt a mozgó
libegő látványától. Mi lesz, ha elbénázza, és nem képes felugrani rá? A félelme
alaptalan volt, mert amikor a szék odaért hozzájuk a személyzet elkapta és
lelassította azt. Egyszerre ugrottak rá, majd Levi a biztonsági kart lehúzta
fejük fölül, ami a lábuk alatt kattant. A libegő megindult felfele a hegyen.
Anna izgatottan forgolódott, lenyűgözte a mélység és a rengeteg fa, ami beterítette
a kilátást. Levi előkapta a fényképezőgépet, és elkattintott pár képet. A hegy
tetejéhez érve Anna hátra akart pillantani, de a fiú rászólt:
– Ne nézz hátra.
Majd a tetején úgy is megfordulunk, és akkor majd gyönyörködhetsz – mosolygott
Levi. – Hidd el csodaszép lesz.
Anna bólintott. Igaza volt a
fiúnak. Kár lett volna előre lelőni a poént. Az állomásra érve, Levi jelezte a
személyzetnek, hogy nem fognak kiszállni. Return jegyüket felmutatták, majd
tovább engedték őket. Ahogy a libegő U alakban megfordult, Anna tátott szájjal
meredt a kilátásra. A hegy mélységét lombkoronák tengere festette zöldre, a
távolban, pedig a város egy részét lehetett látni. Olyan hatalmas volt a
főváros, hogy a horizontban elveszett a vége.
– Úristen, de
gyönyörű! – szólt Anna miközben a távolba meredt. Levente a lányt figyelte
mindvégig, és halkan megjegyezte:
– Nem gyönyörűbb
nálad…
Anna a fiúra
pillantott, és szinte azonnal elveszett azokban a mélységes tengerkék
szemekben, amelyek mindvégig őt csodálták. Szíve válaszként egy nagyot dobbant,
kezével görcsösen a libegő fogantyújába kapaszkodott. Nyelt egyet majd
lesütötte a szemét, és halkan motyogott:
– Levi, ezt ne
csináld. Csak barátok lehetünk… – Miközben kimondta ezeket, úgy érezte, nem
volt őszinte még magához sem.
– Csak barátok…
Tudom. De a barátok is lehetnek őszinték egymáshoz. Szerintem te sokkal szebb
vagy mindennél.
Anna elpirult.
Iszonyúan jól estek neki ezek a szavak.
– Na, készítsünk
pár képet – Levi kitárta kezét és lefényképezte a várost, majd maguk felé
fordította a gépet, és Annára nézett.
– Készíthetek
kettőnkről?
– Persze.
Egy váratlan
széllökés meglibbentette széküket, Levi kezéből pedig kicsúszott a
fényképezőgép. A fiú megpróbált utána kapni, de már késő volt.
Anna felsikkantott,
és szinte egyszerre bámultak a mélységbe, ahova a gép zuhant.
– A géped, Levi! – Anna ijedten fordult a fiúhoz, aki még
mindig az alattuk tornyosuló sűrű erdőt figyelte.
– Mindig is le
akartam cserélni… Nem tetszett a színe. – jegyezte meg.
Anna felkacagott.
Tökéletesen leírtad Anna és Levi kirándulását a libegőn a legjobban az tetszik benne amikkor Levi Annának kedves aranyos dolgokat mond de Anna válasza csak az lesz hogy csak barátok vagyunk .
VálaszTörlés