2. Palatinus Strand

Fél évvel később.

Kedves naplóm!                                                                                                        2010 Június.

Egy éve mindennek már. Olyan hihetetlen! Úgy szalad az idő. Hazudnék, ha azt mondanám, már nem fáj, de sokkal könnyebb. Hiányzik Zsolt, rettenetesen! De az élet valóban megy tovább, most már én is látom. Az elején azt hittem nem bírom ki, hogy belehalok abba, a fájdalomba, de az idő tényleg segített. Most már jobban vagyok. Olyannyira jobban, hogy ma Zsanettal elmegyünk a budapesti Palatinus strandba. Már nagyon várom, hogy odaérjünk! A hőség elviselhetetlen itthon, muszáj víz közelében lenni különben megőrülünk.

Leventéről fél éve nem hallottam semmit, és talán ez így is van jól. Megbántottam őt nagyon, amit nem érdemelt meg, de már nem engedte, hogy elmagyarázzam neki. Csak remélhetem, hogy jól van, és neki is sikerült tovább lépnie, annyira, mint nekem.

Anna becsukta naplóját, majd eltette a helyére. Vállára vette utazótáskáját és kiment a szobából.

– Indulhatunk? – mosolygott Zsanett, aki az előtérben várta barátnőjét.

– Igen, mehetünk! – Anna gyorsan megnézte magát a tükörben, és elégedetten konstatálta, hogy jól néz ki. Barna haja lófarokba kötve, rövid farmernadrágja pedig tökéletesen passzolt égszínkék strandpapucsához és citromsárga topjához.

Zsanett is vállára vette táskáját, majd elköszöntek Bertától. Anna legbelül rettenetesen izgult. Nagyon rég járt már a fővárosban, és nem tudta milyen érzéseket fog kiváltani belőle, ha majd meglátja Budafokot.  Zsanett észrevette Annán, hogy feszült ezért bátorítóan átkarolta.

– Ne izgulj! Nagyon jól fogjuk érezni magunkat! Eszedbe se fog jutni.

Anna elmosolyodott.

– Így rám van írva?

– Csak egy picit! – Mindketten felnevettek.

                    A fehérvári vasútállomáson, mikor felszálltak a piros vonatra, Anna érezte, hogy gyomra pici diónagyságra zsugorodik. Míg barátnője jóízűen eszegette chipsét, Annának egy falat sem ment le a torkán.

A vonat szinte száguldott Budapest felé. Anna egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Félt, nagyon félt attól, mit fog kiváltani belőle a rég nem látott város. Hogy elterelje gondolatait, kivette táskájából a könyvét és olvasni kezdte. Zsanett zenehallgatással kötötte le magát, amíg a város felé tartottak.

                    – Budafok következik –hangzott a bemondó. Anna tekintete a könyvről lassan az ablakra szegeződött. Ismert, rég nem látott épületek mellett suhant a vonat, melyek megannyi emléket hoztak a felszínre. A vonat lassítani kezdett, végül megállt a Budafok megállójában.

– Jól vagy? – kérdezte Zsanett.

Anna kifelé meredt az állomásra, de nem válaszolt. Zsanett megfogta a kezét és ismét feltette a kérdését.

– Jól vagy?

– Olyan hirtelen hagyott itt minket… – szólt halkan, miután a vonat tovább indult.

– Sajnos így van, de megmentette a testvérét!

Anna elmosolyodott, amint eszébe jutott Levente. Mosolya hamar lehervadt, és egy nagy sóhaj vette át helyét.

– Emlékszem, hogy Levi sosem bízott a gyógyulásában, egyedül Zsolt. Erre, tessék! Ő lett az, aki a szívét adta neki!

– Az élet néha nagyon kegyetlen tud lenni – felelte Zsanett.

– Az enyhe kifejezés, de inkább ne is beszéljünk erről, mert még az élettől is elmegy a kedvem.

Zsanett bólintott.

                    Annyi minden zsongott Anna gondolataiban, mégis amikor a Margitszigetre értek, egészen izgalomba jött. A számtalan turista színes kavalkádja keveredett a kocogókkal, és a sok-sok kutyasétáltatóval. Minden zöldben pompázott, csak a néha elhaladó helyi buszok csúnyították a látványt.

A Palatinus kapujánál már méteres sor állt, és Anna jajgatva vette le válláról hátizsákját, és dobta a földre.

– Lassan csak bejutunk! – vigyorgott barátnője.

                    Tizenöt perccel később valóban bejutottak a strand területére, melyet hat különböző méretű és alakú medence töltött be, körülölelve fával és zöld gyeppel. A járdák mentén fagylaltozók, és büfék várták az éhező, vagy éppen hűsíteni vágyókat.

Anna sosem látott még ilyen hatalmas strandot. A fehérvári ehhez képest csak egy egérlyuk volt.

– Merre szeretnél letáborozni? – kérdezte Zsanettet.

– Természetesen közel a csúszdákhoz. Gyere!

Zsanett megindult a legtávolabbi medence felé, melybe háromféle csúszda kanyargott. Ahogy közeledtek felé úgy hagyott alább Anna bátorsága is.

Megálltak egy fa mellett, ami árnyékot adott nekik. Leterítették a törölközőjüket majd Anna leült rá. Zsanett csodálkozva meredt rá.

– Nem jössz?

– Egész úton nem ettem egy falatot sem. Meg szeretnék enni egy szendvicset, ha nem bánod…

– Dehogyis! Egyél csak nyugodtan. – Zsanett is leült Anna mellé, és ő is kiemelt a táskából egy zsemlét.

Csendben majszolták szendvicseiket, közben pedig a fürdőzőket figyelték. Zsanett a dögösebbnél dögösebb fiúkat nézegette, Anna pedig a saját gondolataiba volt merülve.

– Azt a hapsitnézd meg! – mutatott Zsanett egy magas testépítőre.

Anna odafordult, majd a száját húzta.

– Nem nagy szám, csak alkatra szép, de arcra elég csúnya.

A két barátnő összenézett, majd elnevették magukat.

Zsanett felpattant majd kezét nyújtotta Annának, hogy felsegítse.

– Na, gyere, menjünk, mert bezár a strand, mire eljutunk a csúszdákhoz!

Anna megadta magát, elfogadta a segítséget, majd felállt a törölközőről. Megindultak a legtöbb sikoltást kiváltó medence felé. Három csúszda kanyargott a vízbe, és mindegyik más színben, más alakban tornyosult ki. A bal szélső sötétkékben, csiga alakzatban kanyargott, a jobb oldali lila színben szintén csiga formában, csak fedett cső alagútban csúszhattak a fürdőzők bele a vízbe. A középső látszott a legveszélyesebbnek, citromsárga színével és legmagasabb csúszdájával. Vonulata nem kanyargott, alakja a hagyományos játszótéri csúszdáéhoz hasonlított, csak sokkal magasabb és meredekebb volt. Akik lecsúsztak rajta pár másodpercre, megtapasztalhatták a szabadesés élményét.

Anna szinte belesápadt a félelembe, ahogy a középső csúszdát figyelte. A három közül, a sötétkék és a lila volt szimpatikus számára, a sárgára még ránézni is rossz volt.

– Melyiket próbáljuk ki előbb? – kérdezte izgatottan Zsanett.

– A kék jó lesz kezdetnek… – felelte bizonytalanul.

– Ne már, azok óvodásoknak való! Én a citromsárgára gondoltam!

Anna tátott szájjal bámult a barátnőjére.

– Normális vagy? Nézz már fel, lányok, nem is csúsznak rajta, csak fiúk.

– Pont ezért! Mi leszünk az első dögös bevállalós csajszik! Na, gyere, imádni fogod!

Zsanett megragadta barátnője kezét, és megindult vele a citromsárga csúszdához. Úgy tűnt, hogy a legkedveltebb csúszdát sikerült kiválasztaniuk, mivel a sor egészen a lépcső aljáig húzódott.

– Remek, sorban állással fogjuk tölteni az egész napunkat! – nyafogta Anna.

– Hidd el, megéri!

Anna a szemét forgatta, majd sóhajtott egyet.

Öt perce álltak sorban, mire felértek a tetejére. A magasság szédítő volt, Anna lábai remegni kezdtek.

– Zsanett ne haragudj, de nekem ez túl magason van. Inkább visszafordulnék…

– Itt hagysz a sok pasival? – súgta Zsanett. – Ne csináld már! Ne légy már ilyen gyáva kukac!

– De! Inkább az leszek, majd lent találkozunk!

Azzal megfordult, és megpróbált lesétálni a lépcsőn a sorban állók mellett. Miközben lassan haladt lefele egy hang megszólította.

– Anna!

A lány oldalra fordult, és megpillantotta Leventét a sorban állók közt. A fiú meleg mosolyt küldött felé, de a lány nem viszonozta. Annyira meglepődött a fiú felbukkanásán, hogy még az ajkát is elfelejtette összezárni. Csak nézte őt, és nem akart hinni a szemének. Ekkora véletlenek nincsenek. Fél évig nem hallott felőle, és most meg ugyanazon a napon, strandon, csúszdán ott van ő is. Barna haja rövidre nyírt, víztől csöpögött. Tengerkék fürdőnadrágja kiemelte gyönyörű kék szemét.

– Levi… – csak ennyit volt képes kinyögni, és tekintete a fiú meztelen mellkasára tévedt, mert nem lehetett nem észrevenni.

– Örülök, hogy látlak – szólt kissé bizonytalanul Levente, majd előre lépett.

Anna szíve összeszorult a heg láttán, ami függőlegesen húzódott végig a csupasz mellkason. Nem akart újra szembesülni a történtekkel, újra érezni a veszteség fájdalmát, ezért tovább indult a lépcsőfokokon úgy, hogy egy szót sem szólt hozzá.

Jaj, istenem ne!

Anna a lépcső aljához érkezve, rájött, hogy mégis képes megbirkózni ezzel. A fiú semmiről sem tehetett, és nem akarta az ellenkezőjét éreztetni vele. Meghallotta, ahogy nevén szólítja, és hangja kísértetiesen hasonlított Zsoltéra. Karba fonta kezét, és megfordult, hogy szembenézhessen vele. Levente megállt előtte, tekintete aggodalomról árulkodott.

– Ne haragudj, az előbbi viselkedésemért – szólt, mielőtt a fiú bármit mondhatott volna.– Csak a heg a mellkasodon kissé…

– Semmi baj, megértem. Miért fordultál vissza? – kérdezte Levi, miközben a csúszda felé intett.

– Nem mertem lecsúszni.        

– Érthető. Mi lenne, ha azt mondanám, hogy lecsúszok veled. Úgy le mersz velem?

Anna csak nézte őt, és már nem érzett mást, csak örömöt, hogy újra láthatja. Levente türelmesen várt a válaszra, Anna végül nem szólt semmit csak elmosolyodott, és elindult vissza a csúszda tetejére.

– Na, mi az? Meggondoltad magad? – kérdezte Zsanett, mikor Anna váratlanul megjelent mellette.

– Meggyőztek – felelte.

Levente megjelent a lány oldalán, és Zsanett a heg láttán azonnal összerakta a képet. Teljesen biztos volt benne, hogy ez a jóképű srác Anna oldalán nem lehet más, mint Zsolt idősebb testvére.

– Zsanett hadd mutassam be neked Pálfi Leventét. Levi, ő Krizsán Zsanett az egyetlen barátnőm.

A fiú udvariasan kezet fogott vele.

– Örülök, hogy megismerhetlek.

– Én is. Sokat mesélt rólad Anna.

– Igazán? – a fiú szeme felcsillant, majd Annára nézett, aki rosszalló pillantást vetett barátnőjére.

– Csak sok jót és szépet – mosolygott Zsanett, majd Annához fordult, és témát váltott.

– Most akkor mégis lecsúszol?

– Velem csúszik – szólt közbe Levente.

Anna elpirult, mikor barátnője döbbent arcára pillantott.

– Tényleg? Kezd izgalmas lenni a dolog – vigyorgott Zsanett.

– Fejezd be, kérlek! – Anna ellépett mellette, és elé furakodott, oldalán Leventével.

– Így felbátorodtál? – lepődött meg barátnője.

– Nem. Totál be vagyok tojva, csak túl akarok rajta esni minél hamarabb – felelte Anna idegesen.

Levente lepillantott rá, és mosolyt küldött neki.

– Ne legyél ideges, nem hagyom, hogy bajod essék!

A fiú tekintete zavarba hozta Annát. Mintha újra Zsolt nézne vissza rá. Levente váratlanul megfogta a lány kezét, mikor ők következtek. Anna remegő lábakkal fellépett a csúszdára, és leült rá. Levente követte példáját, és mögé ült. Karjával körbe fonta Anna derekát, és a mellkasa a lány hátához simult. Anna szíve hevesen kalimpált, lélegzete elakadt.

– Készen állsz? – suttogta a lány fülébe, amitől Anna bőre libabőrös lett. Válaszolni képtelen volt, helyette bólintott, majd a szemét összeszorította. Levente lendületet adott, és már zuhantak is a mélybe. A fiú teste eltávolodott a lányétól, de nem ereztette el kezével. Anna torkából sikoly szakadt fel, szemét kinyitva látta, ahogy közelítenek a medencébe, és nagy levegőt vett. A csobbanás csodálatos élmény volt. A medence mélysége csendben körül ölelte őket, vize simogatta bőrüket. Anna ösztönösen karjával felfele lökte magát, ki a felszínre. Mikor levegőhöz jutott, elnevette magát. Szeméből kidörzsölte a vizet, majd Leventére pillantott, aki szintén nevetett.

– Ugye, hogy nem is olyan rossz?

– Imádtam! Ez fantasztikus volt! A szívem még mindig nem nyugodott meg! – nevetett Anna.

– Az enyém sem…

Annának valami azt súgta, hogy a fiú nem úgy értette, ahogy ő. Levente zavartan intett.

– Gyere, ússzunk ki, had tudjanak mások is lecsúszni.

Kimásztak mindketten a medencéből, majd vigyorogva nézték végig, Zsanett hogyan csúszik a mélybe, miközben torkaszakadtából sikolt. Némán ácsorogtak egymás mellett, amíg Zsanett oda nem ért hozzájuk.

– Hát, nem tudom ti, hogy vagytok vele – áradozott miközben megfogta a medence lépcsőjének a korlátját, hogy felhúzza magát rajta – én még egyszer lecsúszom.

Levente Annára pillantott, mert tőle várta a választ. Anna szintúgy azzal a tekintettel fordult a fiúhoz, ezért csak zavartan egymásra mosolyogtak.

– Értem már. Kettesben akartok maradni! – állapította meg Zsanett, miközben Annára kacsintott, aki válaszul a szemét forgatta.

– Már itt sem vagyok – folytatta majd kimászott a medencéből, és sietve a csúszdák felé lépdelt.

– Gyere. – Levente felhúzta lábára a papucsát – Körbevezetlek a strandon.

Anna csendesen követte a fiút. Halványlila gőze nem volt arról, mit mondhatna neki, a csend egyre kínosabbá vált. A nap erősen sütött, bőrüket szinte perzselte. A beton forrósága átmelegítette a fürdőpapucsukat, hosszú távon csak vízben lehetett megmaradni. Levente két medence között átsétált a strand baloldali részébe, ahol több árnyék vetődött a járdára. 

– Régen beszéltünk. Hogy vagy? – érdeklődve pillantott a lányra.

– Jól – vágta rá hirtelen, végig sem gondolva, hogy talán ennél többet szeretne tudni Levente. Ekkor jutott eszébe, hogy milyen rossz állapotban volt a fiú, mikor utoljára hallott felőle. Felnézett rá, és örömmel konstatálta, hogy sokkal jobban van. Kiegyensúlyozottnak, élettel telinek látszott. Őszintének kell lennie a hozzá.

– Tudom, hogy az utolsó találkozásunknál arra kértelek, hogy ne keress többé…

– Nem felejtettem el – szólt közbe.

– Félreértesz… Azt akartam csak mondani, hogy… Én is örülök, hogy látlak. És már nem szeretném, ha többé nem találkoznánk.

Levente megtorpant, és zavartan Annára tekintett.

– Nem értem… Én azt hittem, hogy a műtét miatt nem akarsz többé látni.

– Tudnod kell, hogy soha nem okoltalak téged. Bután fogalmaztam az állomáson, amit nagyon bánok. Te semmiről sem tehetsz. Megértem, ha emiatt meggyűlöltél.

Anna leszegte tekintetét.

– Nem gyűlöllek érte. Honnan veszed ezt? – kérdezte Levi összehúzott szemöldökkel.

Anna nem szerette volna a múltat bolygatni, és már megbánta, hogy egyáltalán szóba hozta. Közelebb lépett a fiúhoz, és halkan, hogy más meg ne hallja, így szólt:

– Magdolna elmesélte anyámnak, hogy megpróbáltad megölni magad. Én szerettem volna beszélni veled, de édesanyád, azt mondta, hogy te viszont nem. Innen gondoltam azt, hogy megutáltál, hiszen miattam majdnem…

Levente pisszegéssel elhallgattatta Annát majd kézen fogta, és bevezette a Palatinus Strand legnagyobb medencéjébe melynek közepén kialakított zugokba lehetett beúszni, és leülni. Egy ilyen zugba behúzta magával Annát, hogy minél távolabb kerüljenek a fürdőzőktől. U alakú csempézett fal ölelte körbe őket eltakarva másoktól. Anna kissé zavarba jött a szűknek tűnő hely miatt. Levente belenézett Anna csodálkozó szemébe.

– Bíztam benne, hogy nem szerzel erről tudomást. Agyament gondolat volt, de tisztázzunk valamit. Nem miattad akartam végezni magammal, hanem… Az öcsém elvesztése, és az hogy az ő szíve ver a mellkasomban, elképzelhetetlen fájdalom. Széttépett belülről. De már vége. Elmúlt. Jól vagyok. Sőt egyre jobban, hogy újra látlak.

Annának halvány mosoly csillant meg ajkán.

– Minden rendben van.

– Annyira megijedtem, amikor megtudtam, hogy mit tettél… vagyis akartál.

– Csak akartam, mert nem tudtam megtenni. Ott a fürdőben, miközben magamat néztem a tükörben, rájöttem, hogy ha megteszem, Zsolt halála hiábavaló lett volna, és ez a gondolat sokkal jobban fájt. De nem gyűlöltelek érte, és amit anyum mondott, hogy nem akartam veled beszélni, ez nem igaz. Sose említette nekem, hogy kerestél. Eddig a pillanatig, nem is tudtam erről.

Anna leesett állal pillantott a fiúra. Ezek szerint Madgolna nem is szólt Levinek arról, kereste? De vajon miért tagadta ezt meg tőle?

– Majd megkérdezem, miért nem hagyta, hogy beszélj velem.

– Ne! Inkább hagyd. Ne bolygassuk a múltat. Biztos az akkori állapotod miatt tette. Felejtsük el, jó? A lényeg, hogy most már tudunk beszélni egymással.

Anna tényleg nem szerette volna, ha Levi a múltról beszélgetne Magdival. Igaz, rosszul esett neki, hogy ezt tette, de biztosan megvolt rá az oka.

– Rendben. Hogyhogy Pestre jöttetek strandolni?

Anna olyan arcot vágott, mint aki most jött rá, hogy valamiről megfeledkezett.

– Meg kellene keresnünk Zsanettet. Szegényt nagyon magára hagytuk.

– Ő hagyott minket magunkra, nem emlékszel? – vigyorgott Levente.

A nap hátra lévő részét már hármasban töltötték. Levente meghívta a lányokat fagylaltra, majd késő délután, ismét a csúszdákat vették birtokba. Este hat órakor, kimerülten battyogtak a csomagjaikért. Megbeszélték, hogy megvárják egymást a strand bejárata előtt.

Anna és Zsanett az öltözőben rakták rendbe magukat, amikor váratlanul Zsanett kitört magából. Olyan hirtelen, hogy Anna frászt is kapott tőle.

– Ó, csajszi! Ez a Pálfi srác… totál kész vagyok tőle! Ez egy főnyeremény! Annyira helyes és édes!

Anna csodálkozó szemekkel meredt áradozó barátnőjére, majd mikor az csak vágyakozva felsóhajtott, Anna elvigyorodott.

– Hát, ha gondolod, beszélhetek vele az érdekedben.

Zsanett úgy nézett barátnőjére, mintha az kínaiul beszélt volna hozzá.

– Normális vagy?! Totál felesleges. Az a srác beléd van zúgva. A vak is látja.

Anna mosolya lehervadt, majd komolyra vált arccal hajtogatta össze törölközőjét, és gyömöszölte be a táskájába.

– Belém hiába szerelmes. Sosem fogom viszonozni.

– De miért nem?

– Most fejeztem be ezt a beszélgetést. Inkább menjünk, mert soha nem érünk haza.

*

                    A Palatinus strand bejáratánál egyedül Levente ácsorgott. Miközben a lányokra várt, háti táskájából előhúzott egy sprayt, amit bőrére permetezett. A szúnyogok igen elszaporodtak, és a riasztó nélkül meg sem lehetett maradni egy helyben. Öt percig várakozott, így is sikerült három csípést szereznie. Lassan cammogva érkeztek meg a lányok. Zsanett vigyorogva bámulta Leventét, aki semmit sem vett észre. Csak Annát látta. Az ő Annácskáját. 

– Akkor megadod a számod? – kérdezte Annától, mikor megálltak előtte.

– Meg persze! – felelte Zsanett. Levi felhúzott szemöldökkel pillantott rá. Zsanett zavartan felkacagott. – Csak vicceltem.

Anna kuncogott, majd telefonszámát bediktálta. Miután Levente elmentette, féloldalas mosolyt villantott, és Zsanetthez fordult.

– Megtiszteltetés lenne, ha megkaphatnám a te számodat is.

Zsanett annyira megdöbbent, hogy percekig tátott szájjal meredt Levire majd Annára, végül nagy boldogan bediktálta ő is a számát.

*

                    A haza úton egész idő alatt, Zsanett nem tudott másról beszélni csak Levente kedvességéről és sármosságáról. Anna próbált többször is témát váltani, de nem sikerült.

Úgy döntött hagyja barátnőjét, hadd áradozzon és álmodozzon, ő addig az elsuhanó tájra koncentrált.

– Teljesen kész vagyok ettől a pasitól. És esküszöm még a heg a mellkasán is dögösebbé tesz… – Zsanett elhallgatott. Annyit fecsegett össze vissza, hogy észre se vette, miket mond, és kinek. Anna döbbenten fordult feléje. Nem akart hinni a fülének, ezt tényleg az ő barátnője mondta? Normális ez?

– A heg dögösebbé teszi… – ismételte suttogva Zsanett szavait – Emlékeztetnélek, hogy az a heg azért van ott, mert Zsolt halott. Az egyetlen dolog az életemben, amiért érdemes volt élnem, a vőlegényem. Aki már nincs többé…

– Ne haragudj, Anna. Kicsúszott a számon.

– Nem érdekel. Ez túllőtt mindenen. Elviseltem és hallgattam egésznap azt, hogyan ábrándozol arról a fiúról, aki Zsolt szívével él tovább… De hogy még annak is örülj, ami a halálához köthető…

– Kérlek, bocsáss meg!

Anna könnyes szemekkel pillantott az eljegyzési gyűrűjére, ami a Bazsalikom vendéglőben került az ujjára arra várva, hogy egy napon felváltsa az esküvői gyűrű.

A vonat lassítani kezdett, végül zakatolva megállt a Székesfehérvár állomáson. Anna magához kapta utazó táskáját, egy szó nélkül felpattant székéből, és Zsanettet meg sem várva leszállt.

A peronon Zsanett utolérte, de Anna indulatosan felé fordult, és megkérte hadd mehessen haza egyedül. Barátnője rettenetesen megbánta idióta fecsegését, de most ő is látta, mást nem tehet, csak teljesíti Anna kérését.

Anna sietve hátra hagyta barátját, mert minél hamarabb egyedül szeretett volna lenni.

Egy utolsó pillantást vetett a csillogó cirkónia kövekre, majd csókot lehelt rájuk. Felszállt a csuklós buszra, és fáradtan lerogyott az első ülésre.