Az ember azt hinné, bármit túl
lehet élni, de talán nincs annál nagyobb csapás, mint amikor elveszítjük azt a
személyt, akit a saját életünknél is fontosabbnak tartunk. Ép ésszel ezt fel sem
lehet dolgozni. A végtelennek tűnő és nem múló szenvedés nem engedi az embert
tisztán látni, helyesen dönteni. Másra sem képes koncentrálni, csak a szívét betöltő
fájdalomra, a lelkét feszítő mélységes űrre, amit szerette hagyott maga után.
Mi ilyenkor a helyes megoldás? A gyászoló nem tudja rá a választ, de arra igen,
hogyan szüntetheti meg azt.
Anna
november másodikán, Zsolt fényképét szorongatva már tudta, mit kell tennie,
hogy véget érjen a folyamatos szenvedés. Minden egyes lélegzetvétele marta a torkát.
Felkelni az ágyból, és úgy tenni, mintha minden rendben volna? Képtelenség.
Hazugság. Június huszonötödikén nemcsak Zsolt, hanem ő is meghalt lelkileg
abban az autóbalesetben.
A
Szabadság híd korlátjának túloldalán állva érezte, lassan véget ér a szenvedés,
és talán újra együtt lesznek.
Levente
megjelenése visszarántotta a valóságba. A fiú szemében megbújó aggódás és féltés
összezavarta Annát. Ő ezt nem így tervezte. Nem akarta, hogy bárki is
végignézze, miként vet véget az életének, így hát megpróbálta rábírni a fiút,
hagyja őt békén, de tudta, hogy ezt nem fogja megtenni neki. A fiú nem is
tágított mellőle.
Levente
mondott valamit. Valamit, ami akár egy „jel” is lehetett… Tőle. Ha nem
rendeli meg nekem a könyvet, most nem lennék itt. Mintha minden előre
elrendeltetett lett volna. Mindig minden okkal történik –
zakatolt Anna fejében a gondolat. Szemeik összefonódtak, körbevette őket a
némaság. Anna tétován nyúlt a segítő kéz felé, és visszamászott a korláton.
Levente
szorosan tartotta, amikor Anna a szemébe nézett. Mintha csak Ő pillantott volna
le rá. A lány könnyei megeredtek, Levi pedig magához ölelte.
– Minden
rendben lesz. Nem hagyom, hogy boldogtalan légy – súgta a fülébe.
Anna teste
rázkódott a sírástól, Levi kezével végigsimított a lány barna haján, hogy
megnyugtassa.
– Vissza
akarom őt kapni! – zokogta Anna.
– Tudom. – A
fiú behunyta szemét és egy árva könnycsepp utat tört magának, ami az arcán
végig gurulva lány ruhájára cseppent. Levente lelke is vérzett. Elvesztette az
egyetlen testvérét, az ő kis öccsét, akit mindennél jobban szeretett.
Levi sosem
hitt a saját gyógyulásában. Bár Zsolt mindig biztatta, hogy rendbe fog jönni,
tudta, hogy nem így lesz, és végül Levinek lett igaza. A szíve feladta a harcot
azon az éjszakán, amikor az öccse súlyos autóbalesetet szenvedett. Zsoltnál
megállapították az agyhalál beálltát. Az orvosok a szüleit választás elé
állították, akik nagy nehezen, de végül beleegyeztek, hogy megkapja a testvére
szívét.
Bár eltelt öt
hónap, még mindig olyan volt mindkettejüknek, mintha tegnap történt volna.
A köd lassan felszállt, és az ég
kitisztult. A nap narancsban izzó fénysugara megfestette a horizontot,
percenként egyre nőtt, és változott citromsárga színűre. A forgalom sűrűsödött,
a város felébredt.
Anna kibontakozott a fiú öleléséből, és
letörölte könnyeit az arcáról. Szemét a földre szegezte, mert képtelen volt a
fiúra nézni. Levente lassan megemelte a lány arcát.
– Nézz rám,
kérlek! Emiatt ne szégyelld magad! Jól döntöttél, csak ez számít!
A novemberi
hűvös szellő simogatta az arcukat, miközben a Szabadság híd közepén álltak.
Anna nem
tudott megszólalni. A gombóc a torkában, amit Levente kék szeme idézett elő,
nem engedte. Mintha csak Zsoltra nézne... A hasonlóság félelmetesen nagy volt,
amire eddig nem figyelt fel. Válasz helyett végül csak bólintott.
– Jól vagy? –
aggódott Levi.
– Igen… azt
hiszem, igen…
– Gyere,
menjünk – intett a fiú, majd megindultak vissza a budai oldalra.
Mikor kiértek
a hídról, Anna hirtelen megtorpant. Levente érdeklődve fordult vissza.
– Mi az?
– Kérlek
szépen, ne mondd el senkinek!
A fiú válasz
helyett közelebb lépett a lányhoz, és fenyegetően felemelte a mutatóujját.
– Egy
feltétellel! Ha megígéred nekem, hogy soha többé nem teszel ilyet!
Anna némán
bólintott.
– Van elegendő
pénzed a hazaútra? – kérdezte Levente.
– Nincsen –
felelte halkan a lány.
Levente
belenyúlt a farmerzsebébe, majd előhúzta az édesanyjától kölcsön kapott pénzt.
A könyvet szerette volna megvenni belőle, de most Anna sokkal fontosabb volt.
– Mennyibe
kerül a jegyed?
–
Ezerháromszáz forint.
Anna ismét
leszegezte tekintetét, mert nagyon szégyellte magát.
– Ne haragudj
rám, Levi. Nem tudom, mi ütött belém – pityeregte.
A fiú közelebb
lépett hozzá, és ujjaival elsimította a lány szeméből megeredő újabb könnyeket.
– Nincsen
semmi baj! Ne sírj! Tudom, hogy mit érzel. Nekem is nagyon nehéz.
*
A Déli pályaudvar, mint mindig, most is a várakozó utasoktól nyüzsgött. Anna
leült a váróban, Levente elment megvenni neki a jegyet. A fiú visszafele
megállt egy büfénél, és vásárolt Annának az útra szendvicset és üdítőt.
– Túl kedves
vagy hozzám. Nem ezt érdemlem – jegyezte meg Anna, mikor Levente átadta neki a
jegyet és az útravalót.
– Sokkal
többet érdemelsz, főleg azok után, amiken átmentél. Nagyon sajnálom, hogy többé
nem akarsz látni.
Anna pontosan
tudta, miért mondta ezt Levente. Hónapokkal ezelőtt a fiú felhívta őt
telefonon, de arra kérte, soha többé ne keresse, mert emlékezteti őt Zsoltra.
Halkan szólt a fiúhoz, tekintetét a betonra szegezte.
– Megmentetted
az életemet, és ezért örökre hálás leszek. Sosem fogom tudni elégszer
megköszönni… De ez nem változtat azon, ahogy érzek. Mi nem lehetünk barátok.
– Idővel sem?
Anna
felsóhajtott. Harag öntötte el, amiért a fiú nem képes elfogadni a döntését.
– Nem, Levi,
később sem. A szerelmem szívét birtoklod! – felelte indulatosan.
Levente
lélegzete elakadt a hallottakon. A levegő pillanatok alatt megfagyott körülöttük.
Anna azonnal megbánta, ahogy kimondta a szavakat. Arcát tenyerébe temette, és
kétségbeesetten folytatta:
– Ne haragudj
rám! Már nem tudom, miket beszélek.
Levente
percekig nem szólt semmit, csak hallgatta Anna ismétlődő bocsánatkérését, majd
miután a lány is elcsendesedett, halkan így szólt:
– Igazad van…
Teljesen megértelek… Mit keresek még itt? Tényleg nem érdemlem meg a
barátságod.
– Kérlek, ne
mondj ilyet! Nem így értettem – könyörgött Anna, miközben a fiú keze után
nyúlt, mikor az felállt mellőle. Levi kihúzta a kézfejét a lányéból, és hátrább
lépett tőle.
– Én csak a
fájdalmat és a veszteséget juttatom az eszedbe. Látom, hogyan nézel rám.
Tényleg nem kérhetem, hogy maradjunk barátok.
– Annyira
sajnálom, hogy így érzek. Kérlek, ne haragudj rám! – Anna könnyei megeredtek. A
fiú pár másodpercig csak csendben nézte, végül megenyhülve ismét odalépett
hozzá, és átnyújtott neki egy zsebkendőt.
– Semmi baj,
nem tudnék haragudni rád. Megértem, hogy így érzel. Ha nem akarsz többet látni,
tiszteletben tartom. Nem szeretnék semmit sem erőltetni, és főképp nem
szeretnélek szomorúnak látni!
Anna elfogadta
a zsebkendőt, majd könnyes tekintetét a fiúra emelte.
– Köszönöm,
hogy megértesz. Fogalmad sincs, mekkora nyomástól kímélsz meg. Tényleg nem
akarlak bántani. Csak egyszerűen…
– Így lesz
könnyebb neked – fejezte be a mondatot Levente. Anna bólintott.
A bemondó
értesítette az utasokat, hogy megkezdhetik a beszállást a négyes vágányról
induló székesfehérvári vonatra. Anna felállt a padról, majd Levihez fordult.
– Mindent
köszönök – nézett a fiú fájdalommal teli szemébe.
– Légy jó,
Anna, és vigyázz magadra…
Levente
igyekezett palástolni valódi érzéseit, de a tekintete mindent elárult. Anna
mérhetetlenül sajnálta őt, de tudta, hogy így lesz a legjobb mindenkinek.
– Mondd meg
Magdinak, hogy a történtek ellenére én még mindig szeretem a fiát. És szeretni
fogom, amíg élek.
Levi nyelt
egyet.
– Sajnálom, de
ez az igazság… Soha senki nem pótolhatja őt. – Úgy gondolta, jobb, ha ezt itt
és most tisztázza vele. Nem akarta, hogy egy kis szikrányi reményt is ébresszen
a fiúban.
– Átadom –
felelte végül Levi.
Anna a vonatok
felé fordult, de a fiú váratlanul megragadta a kezét, hogy megállítsa.
A szíve
szakadt meg, amikor Levi kétségbeesett arcára pillantott.
– Muszáj ezzel
a vonattal menned? Nem akarsz inkább az egy órával későbbivel?
– Ég veled!
Anna kihúzta
kezét, majd sietve megindult a vonat felé. Nem nézett hátra, mert nem szerette
volna, hogy a fiú bármit félreértsen. Ő tényleg nem akarta többé látni.
Sietősen lépkedett a szerelvényhez, és csak remélte, hogy nem fogja még egyszer
maradásra bírni. Ahogy elért az ajtóhoz, benyomta a gombot, és belépett. Nem
ült le azonnal, inkább továbbhaladt a vonat legelejébe, hogy minél távolabb
kerüljön tőle. Miután helyet foglalt az egyik négyes ülésben, az üdítőt és a
szendvicset az ölébe tette. A sírás fojtogatta, ha csak visszagondolt Levi
meggyötört arcára. Hiába mondogatta, hogy semmi baj, rá volt írva, mennyire fáj
neki a döntése. Mégis, teljesen biztos benne, hogy így lesz a legjobb. Nem
felejtette el, hogy hogyan érez iránta a fiú, hiszen korábban már kiderült
számára. Szívességet tesz neki azzal, ha többet nem látják egymást, mert abban
biztos volt, hogy ezt a szerelmet sosem lesz képes viszonozni.
*
A vonat haladt Székesfehérvár felé, de
Anna semmit nem érzékelt belőle. Gondolatai az elmúlt események körül forogtak.
Folyton lejátszódott a fejében a jelenet, ahogy elbúcsúzik Zsolttól a
temetőben, és az is ahogy Levente megmenti őt. Most már örült annak, hogy nem
sikerült véghezvinnie a tervét. Nem is értette, hogy volt képes erre. Talán nem
is volt egészen magánál. Örökre hálás lesz Leventének.
– A jegyeket
kérem szépen! – hangzott erőteljesen.
Anna
érzékelte, hogy valaki megállt az ülése mellett, de azt hitte, csak egy utas
az. A kalauz valószínűleg már nem először kérte tőle a jegyet.
– Elnézést,
máris adom. – Ijedten kapott zsebéhez.
– Köszönöm! –
nézett megrovóan a férfi, majd ráfirkált a papírra, és visszaadta.
Ekkor a
bemondó tájékoztatta az utasokat a következő megállóról. „Tárnok
következik.”
Annának
azonnal eszébe jutott Zsolt. Azelőtt mindig azt hazudta édesanyjának, hogy
Tárnokra ment, mikor vele találkozott. Anna elmosolyodott az emléken, majd
kinézett az ablakon.
*
Levente megtörten ácsorgott a
vasútállomáson. Az egyetlen dolog, ami még tartotta benne a lelket, az egyetlen
értelme az egésznek, felszállt a Flirt vonatra, hogy végleg eltűnjön az
életéből. És miért? Olyasvalami miatt, amiről nem tehetett. Amit még ő maga is
gyűlölt. Senki sem kívánna magának ilyen életet, neki pedig még választása sem
volt. Egyszerűen csak megkapta, helyette döntöttek, pedig inkább meghalt volna.
Amikor
megtudta az anyjától, hogy Anna túlélte a balesetet, akkor hitte, hogy azért
kapott az élettől még egy esélyt, hogy a lányt óvhassa, szerethesse, de
tévedett. Anna látni sem akarta. Az egyetlen dolog, ami vigasztalta, az volt,
hogy megmenthette most az életét. De hogyan lesz tovább? Ő nem akar az öccse
szívével élni, egyszerűen túl sok a fájdalom. Egyedül nem képes megbirkózni
ezzel.
Gondolataiból hangos dudaszó térítette ki.
Emlékezett rá, hogy lelépett a járdáról, de elfelejtett körül nézni.
– Meg akarsz
halni?! – üvöltött ki autójából a dühös sofőr, miután csikorgó gumikkal
lefékezett a fiú előtt.
– Elnézést! –
intett bocsánatkérően, majd sietősen átszaladt az úton. A választ egészen
halkan mondta ki: Igen meg.
*
Delet ütött az óra, mikor Anna átlépte az
otthona küszöbét. Édesanyja, Berta idegesen mászkált fel-alá, és telefonon
beszélt valakivel, mikor megpillantotta a lányát.
– Megérkezett,
majd hívlak – mondta a telefonba, és kinyomta. – Hol jártál? Felfogtad, hogy
mennyire rám ijesztettél, mikor nem találtalak reggel az ágyadban?
– Ne haragudj,
anyu!
– Hol voltál?
– Nem tudtam
aludni, ezért elmentem sétálni. Kicsit hosszúra sikeredett.
– Ezerszer
hívtalak, de ki voltál kapcsolva!
– Igen, mert
lemerült a telefonom. De most bemegyek, egy kicsit lepihenek, mert nagyon
elfáradtam. – Azzal elindult a szobájába, és becsukta maga mögött az ajtót.
Bedőlt az
ágyába, előkapta a naplóját, és írni kezdett.
Kedves
Naplóm!
Hetek óta
terveztem, hogy itt hagylak benneteket. És mikor végre eljutottam oda, egy
angyal megmentette az életemet. Ez az angyal Zsolt volt, vagy csak egy része.
Teljesen el voltam keseredve, de mikor megpillantottam őt, tudtam, hogy nem
vesztettem el. Hálás vagyok érte, hogy visszahozott az életbe, de sajnos június
huszonötödikén Zsolttal együtt én is meghaltam abban a balesetben. Érzem, hogy
többé képtelen leszek szeretni.
Anna felsóhajtott,
majd bcsukta naplóját, és eltette a helyére.
*
Amióta találkozott Leventével, sokkal
könnyebbnek érezte a gyászt. A mindennapok kínzó fájdalma már nem gyötörte
olyan mélyen, mint előtte. Esténként már nem sírt, ha az emlékek megrohamozták
az elméjét. Mosolyogva aludt el, miközben maga előtt látta Zsolt arcát. Minden
éjjel emlékezett rá, és a vele eltöltött időre. Milyen gyönyörű is volt az élet
mellette. Gyakran eszébe jutott a fogadás, mikor először csókolta meg őt úgy,
hogy még nem is ismerte. Csodálatos emlékek voltak ezek, amiket örökre őrizni
fog a szívében.
*
Sikerült munkát találnia, amivel besegíthetett otthon az anyagiakban.
Szabadidejét pedig barátnőjével, Zsanettal, vagy testvérével, Vivivel töltötte.
Leventéről semmit sem hallott. Annyit tudott, hogy Berta néhanapján felhívta a
Pálfi családot, hogy érdeklődjön felőlük. A baleset óta, az együtt eltöltött
szörnyű percek óta Madgolna és Berta kapcsolata jobbá, személyesebbé vált.
*
A november pillanatok alatt eltelt, és követte a december, a szeretet
ünnepével. A boltok ünnepi díszbe borultak, a rádiókból karácsonyi számok
csendültek fel. Madgolna tudta, hogy az idei és talán az összes többi már nem
lesz ugyanolyan. Zsolt nélkül már semmi sem volt a régi. Közeledett a karácsony,
minden ember izgatottan készülődött rá, de a Pálfi család még csak gondolni sem
akart rá.
December harmadik hetében Madgolna újra telefonált, hogy elmesélhesse Bertának,
mennyire aggódik Leventéért.
– Baj van a
szívvel? – kérdezte rémülten Berta, és közben eszébe jutott, hogy de jó, hogy
Anna éppen nincs itthon.
– A szívével
nincsen gond, az kitűnően működik. Azt hiszem, depresszióba zuhant. Napok óta
nem eszik, nem jön el velem vásárolni, nem csinál, mást egész nap, csak a tévét
kapcsolgatja. Nem érdekli semmi, nem tudok sehogy sem hatni rá. Annyira félek,
Berta.
– Menjetek el
pszichológushoz!
– Nem akar!
Azt mondja folyton, hogy jól van, és ne aggódjak érte. De hogy kérheti ezt
tőlem, amikor már csont és bőr? Ha így folytatja tovább, én fogok belepusztulni!
– zokogta.
– Erősnek kell
lenned, Madgolna! Feri sem tud rá hatni?
– Feri? Volt
nap, amikor üvöltözött vele, mert ő is nagyon aggódik érte. Levi pedig fogta
magát, és elment itthonról. Csak másnap láttuk őt újra. Teljesen kivagyok idegileg.
Lassan itt van huszonnegyedike, de még fát sem vettünk.
– Nem tudom, Madgolna…
Adjatok neki időt és szeretetet, megértést.
– Most le kell
tennem – hadarta zavartan Madgolna, majd kinyomta a mobiltelefonját. Ferenc nem
volt otthon, csak ő és Levente. Mégis zajt hallott az alsószinten lévő
fürdőszobából. Furcsállta, mert az emeleten volt Leventének saját mosdója.
Lelke mélyén érezte, hogy baj van. Kalapáló szívvel sietett a fürdőszobához
melynek ajtaját belökve legnagyobb rémálma vált valóra. Levente meggörnyedve
támaszkodott a mosdókagyló felett, melybe Madgolna nyugtatói voltak szórva.
Levente szeméből megállás nélkül folytak a könnyek, és megtörten a fejét
csóválta.
– Nem tudom
megtenni… Nem megy…
Madgolna
megkönnyebbülten felsóhajtott, és odalépett zokogó fiához, és magához ölelte.
– Édesem…
Kérlek, hadd hívjam ki Dr. Nikolettát!
– Segíts,
anyu! Nem akarok Zsolt nélkül karácsonyozni… Nem fogom kibírni… Gyenge vagyok!
– Nem, kicsi
fiam. Erős vagy, mert annak kell lenned! Segíteni fogunk rajtad!
*
Annáéknál minden évben a családból
egyvalaki díszítette a fát, és most Vivire került a sor. Anna a konyhában
segédkezett Bertának a bejglik készítésénél, amikor húga belépett, és kiemelt
egy mézeskalácsot.
– Az én
karácsonyfám lesz a legszebb idén.
Anna elmosolyodott
a hallottakon, majd így szólt:
– Mindig
elmondod ezt, ha te készíted. Mindig a tied lesz a legszebb.
– Mert így is
van! – nevetett húga, majd visszament a fához.
Berta mobilja
megcsörrent. Anna nekiállt feltekerni a bejgliket, miközben Berta megtörölte a
kezét, és a füléhez emelte a készüléket.
– Szia, Magdim.
Hogy vagytok? ... Uramisten!
Anna
édesanyjára nézett, aki rémülten tekintett rá, és kezét a szája elé kapta. Anna
szíve majd kiugrott, és első gondolata egyből Leventére terelődött.
– Mi a baj,
anya? – kérdezte.
– De nem lett
semmi baja, ugye?! – Berta megkönnyebbülten felsóhajtott. – Hogyan juthatott
eszébe… Magdim, sok kitartást és erőt kívánok nektek! Tudom, hogy ez az ünnep
nem lesz könnyű számotokra.
Pálfikéknak ez lesz az első karácsonyuk,
amit Zsolt nélkül kell eltölteniük. Mi történhetett? Anna azon kapta magát,
hogy idegességében a körmét rágja. Berta kinyomta a mobilt, majd lányára
pillantott.
– Mi történt?
Levi jól van?
Berta a fejét
csóválta, majd szeme könnybe lábadt a sajnálattól.
– Nincsen jól,
szívem… Tegnap este…
– Ugye nem… –
Anna hangja elcsuklott.
– Nem. Madgolna
idejében berontott hozzá a fürdőszobába, mielőtt megölhette volna magát.
Anna szeme könnytől
homályosult el, elfordult Bertától, mert nem akarta, hogy gyengének lássa. Gyorsan
szárazra törölte szemét, majd így szólt remegő hangon:
– Beszélnem
kell vele. Fel kell hívnom.
– Most hagyd
őket. Magdi elviszi a pszichiátriára.
Annából váratlanul
törtek fel az érzelmek, amiket már nem tudott legyőzni. Tenyerébe temette
arcát, és zokogni kezdett.
– Az én hibám…
Miattam került ebbe az állapotba…
– Ne mondj
butaságot, hogyan lehetne a te hibád?
– Miattam van…
– pityeregte Anna.
– Mi történt?
– rontott be Vivien. – Miért sír Anna?
– Levi nagyon
beteg – magyarázta Berta. – Úgy látszik, nem képes továbblépni a történteken…
Tegnap megpróbálta eldobni az életét.
Vivi a nővérére
pillantott, aki könnyes szemmel nézett fel rá.
– És mindez az
én hibám – ismételte Anna.
– Miért? – Vivi
odament hozzá, és megfogta a kezét.
– Mert
megmondtam neki, hogy soha többé nem akarom látni… mert Zsolt szívét hordja…
Vivi együtt
érzően megölelte nővérét.
– Anna, hogy
mondhattad ezt neki? – Berta döbbenten pillantott lányára.
– Mert egy
önző dög vagyok! Muszáj vele beszélnem! Tudnia kell, hogy nem haragszom rá, és
hogy nem az ő hibája! Istenem… ő semmiről nem tehet!
– Ha majd
jobban lesz, akkor felhívhatod. Most inkább ne tedd. Levinek magának kell
meggyógyítania a lelkét. Csak így lesz képes továbblépni.
Anna
bólintott. Lehet, hogy anyjának igaza van, és most nem szabad felhívnia. Az
orvosok majd segítenek neki, és minden rendben lesz. Győzködte magát Anna.
A karácsony elmúltával Berta újra felhívta Pálfiékat, Anna pedig mellette állt
figyelmesen. Megtudták, hogy Levente pszichológushoz fog járni. Berta
megemlítette, hogy Anna beszélni szeretne vele, de Madgolna határozottan azt
állította, hogy Levi viszont nem akar. Anna még rosszabbul érezte magát ettől.
Úgy tűnt, Levente meggyűlölte, és nem is csodálta, hiszen majdnem megölte magát
miatta.
Ó, olyan szomorú ez az egész! ♡
VálaszTörlésRemekül leírtad mind azt amit Anna és Levi érez Zsoltot gyászolva valamint azt ,hogy nehéz ezen túl lenni Anna nem akarja Levit többé látni de hibásnak érzi magát mind azért amit Levi tesz magával de Levi beszélni se akar Annával mikkor Anna Anya felhívja Évát . Idővel majd minden elrendeződik kettejük közt .Ebben a részben benne van a gyász és a nehéz feldolgozás elfogadás hogy nincs többé a szerettünk .
VálaszTörlés